xx
Car.
Kényelmetlenűl helyezkedtem a limuzin undorító bőr ülésein. Falantnyi ruhámat igazgattam magamon nehogy a vörös szönyegre lépéskor beszédtémát adjak a vliágnak. A sötétített ablakok miatt nem nagyon láttam ki az utcára, így azt sem érzékeltem, hogy mikor érünk oda a Nickelodeon Kids Choice Awardsra.
Az autó lassítani kezdett és még a csukott, felhúzott ablakok védelmében is hallom a tinilányok és tinifiúk sikoltozását. Megáll a kocsi, én meg kezembe veszem a Chanel táskát magam mellől. Jobb lábammal kilépek a narancssárga szőnyegre, majd teljes alakommal is szemezek a vakukkal. Oda lépek pár síró kislányhoz, autogrammokat osztok, fotózkodok, mikor hozzám lép Caitlin az egyik internetes blog riportere.
-Szia.-mosolygot.
-Szia.-fordultam felé.
-Tetszik a rucid.-érintette meg a ruhám alját.
-Köszönöm.-
-Milyen érzés harmadjára is az Év Énekesnője címben versenyezni és szintén 3 éve birtokolni is, mint a legjobb dal díjat?-érdeklődött
-Felemelő. Örülök, hogy mindig bizalmat adnak a munkámnak.-
Feltett még 3 kérdést, majd megérkezett a One Direction, így ő hozzájuk rohant. Bevártam a fiúkat, összeölelkezve csináltak rólunk képeket, majd beléptünk a csarnokba, ahol elfoglaltuk a kijelölt helyünket. Egyik legjobb barátnőm, Selena Gomez, mellé osztottak be. Hiába vagyunk egy kategóriába jelölve, nem érezzük vetélytársaknak magunkat.
![]() |
Avery Rose Smith |
![]() |
A szettet köszönöm neked Liv. :) |

***
-Az Év Énekesnője díjat pedig nem más kapja mint.....-feszültség fokozó zene.-Avery Smith.-ordította valaki akinek ez volt a dolga. Örömömben ugrottam egyet, majd megöleltem Selenát, aki ugyanolyan boldog volt mint én. Gyorsan előre szaladtam a 1D-s fiúkhoz, onnan is Liam-hez, aki feletébb boldogan magához szorított, megprörgetett a levegőbe, majd hosszasan megcsókolt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése